Ez egy szar nap volt. Bitang szar. Előre is elnézést kérek érte, ha nagyon negatív hangvételű lesz ez az írás. Betudom annak, hogy megint csak hétvége van, és mostanában ez nem kedvez a lelkivilágomnak.
Nem az elején kezdem most kivételesen hanem a nap legfurcsább eseményével ami délután esett meg velem. Komolyan mondom ha más meséli el körbe röhögöm, így utólag én is nevetek rajta de akkor marhára nem volt vicces. Történt ugyanis hogy Évi felhívott hogy ha nem gond akkor vigyem be hozzá a Rex-hez a Lizát meg a Bátort mert agility edzés lesz. Mondtam jól van, úgy sincs semmi dolgom, rám is fér a szabad levegő, sétálok egy nagyot. Nem is volt semmi gond, egészen addig amíg oda nem értünk. Ugye a Rex hazánk egyik legnagyobb állatmentő egyesülete s mint ilyen rendesen kivette a részét az árvízi mentésekből. Az állatsziget jelenleg több száz százalékosan fel van töltve mentett állatokkal. És nem csak kutyákkal és macskákkal hanem gazdasági állatokkal is. Sertés, marha, ló, szamár minden szar. Nagy békésen sétálok le a főépületig a két kutyával, lélekben már itthon vagyok és zenét hallgatok amikor egyszer csak ordibálásra leszek figyelmes. Egy munkásruhába öltözött fickó hatalmas bottal a kezében torka szakadtából üvölt, hogy "héééé gyere vissza, megálljál, agyonütlek". Aztán belém csapott a felismerés ez bizony egy elszabadult szamárnak szól ami nyíl egyenesen felém tart. Mire felocsúdtam volna a drága jószág úgy felöklelt, hogy csak úgy nyekkentem. Nem kicsit összefejeltünk :) Az ott állók szerint cirka 2-3 métert repültem mielőtt elterültem volna a murván. Marha gyorsan történt mindent, többnyire csak annyi van meg, hogy fekszem a földön, úgy érzem magam mint akin átment egy gyors vonat és nézem a szép kék eget és kibaszottul fáj mindenem. Húú volt nagy riadalom egy csomóan körbe ugráltak mint valami látványosságot. Mindenki segíteni akart meg hirtelen mindenki orvos lett :) Nagy nehezen feltápászkodtam, többen mentőről meg kórházról beszéltek körülöttem, de mivel csillagokat láttam még mindig de a saját lábamon álltam nem tudtam elképzelni mi a szart akarnak. Aztán Évi bevitt a keneleket elválasztó gazdasági helyiségbe ott megmosakodtam, letöröltem a vért a képemről és akkor láttam, hogy egy picit szétnyílt a szemöldököm. Nah mindegy nem untatlak tovább a részletekkel, az lett a vége hogy apu ugye kórházban dolgozik, elvittek a Honvédba kaptam két kapcsot a pofámra és tizenötször körbe lettem röhögve az SBO-n (sürgősségi baleseti osztály) hogy egy szamár intézett el :) Nem hibáztatom szegényt, kurvára meg lehetett ijedve, és nem is támadt, csak menekült én meg pechemre pont az útjában álltam. Ezt is túléltem :)
Kaptam ma egy levelet. Nem tudom kiírta, nem tudom, hogy talált erre a blogra de küldött egy emailt. Rövid de velős, szó szerint idézem: "Szió minden elismerésem kívánom hogy találjon hozzád vissza a lány. ritka az ilyen pasi". Persze nem akarom magamat reklámozni, de azért még is :)
Egyébként a napom sem indult normálisan. 11 körül ébredtem, már az első perctől kezdve kibaszott szar kedvem volt ahogy a szememet kinyitottam. Nem tudom miért, egyszerűen hét végére mindig elvesztem az erőm, a kitartásom. És az a baj néha hétköznap is. Sokszor érzem magam nagyon magányosnak, és nem mindig érzek magamba elég erőt ahhoz, hogy tovább küzdjek. Sokszor inkább feladnám. De aztán mindig eszembe jut, hogy ezért vesztettelek el, mert így gondolkoztam és a könnyebb utat választottam. Ezért mindig találok magamban valahol elrejtve még egy kicsit, még egy kis energiát ami erőt ad a következő napra. De ez így nagyon nehéz. Mint Don Quijote. Szélmalom harcot folytatok. Küzdök de nem ismerem azt, hogy mi ellen. Küzdök és fogalmam sincs róla mit érek el vele. Nap mint nap ideülök és megnyílok neked. Úgy ahogy a kapcsolatunk alatt nagyon ritkán. De nem látom az arcod miközben napról napra olvasod ezeket. Nem látok a szívedbe, nem tudom mit gondolsz, nem tudom mit érzel, nem tudok semmit se... És így nagyon nehéz, nagyon nagyon nehéz. A vakvilágba ordítok. A találkozónk is már hónapok óta lóg a levegőben és nagyon nem érzem azt, hogy Te ezért akármit is tennél, vagy akár egy picit is foglalkoztatna. Bitang nehéz ez így nekem. Az elején mikor elkezdtem ezt és elkezdtem tenni azért, hogy újra lássam a mosolyod, hogy újra mellettem aludj el, már akkor is tudtam hogy piszok nehéz lesz. De nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem hiszek semmiféle felsőbb hatalomban, tudod jól. De ilyenkor úgy érzem még is van valami ami nálunk sokkal több, és most ezzel tesz próbára, ezzel büntet engem. De állok elébe! Nem fog térdre kényszeríteni végleg soha! Most először tudom igazán azt az életben, hogy mit szeretnék. És lehet soha nem fogom elérni de nem akarom azt, hogy sok sok év múlva úgy gondoljak vissza erre az egészre, hogy nem tettem meg mindent azért a lányért akit a legjobban szeretek ezen a földön. Mert hiába jön néha a hullám völgy, nem fogom feladni. Bebizonyítom mindenkinek, az életnek, neked, magamnak, hogy igen is Te vagy az akiért a szívem dobban. Mert őszintén szeretlek!
"Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám. Lecsókolnám ajkadról a félelmet és remegést. De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél szív itt bennem kiegészít benned valamit."
